01. fejezet A Béke project kezdete

Konohában tombolt a nyár, és a fullasztó meleg megülte a levegőt. Az utcákon hömpölygő emberek körvonalai összemosódtak a délibáb keltette illúzióban. A meleget csak a fák árnyékában lehetet elviselni, és akinek volt rá lehetősége valami jeges hűsítő kíséretében odázta el a napot. Ellenben Kakashival, akinek az utóbbi időben megszaporodtak a teendői.

Egy újabb kései megbeszélést követően, Kakashi unottan lépett ki Tsunade irodájából, amikor is Iruka alakja jelent meg előtte. A két ninja biccentet egymásnak, tekintetük szavak nélkül is megértette egymást. Egy darabig csak szótlanul mentek egymás mellett, míg végül Iruka megtörte a néma várakozást.
- Van valami fejlemény?
- Narutoék épp úton vannak, hamarosan mindenki megérkezik Konohába – válaszolta Kakashi, miközben tekintetét meredten szegezte előre. – Túl a nagy shinobi háborún, örülök, hogy a kage-k végre rábólintottak az együttműködésre, de úgy hiszem ez nem lesz ennyire egyszerű.
- A legfontosabb, hogy megakadályozzunk még egy ilyen háborút. Túl nagy árat fizettünk érte - mondta Iruka, mire Kakashi alig láthatóan bólintott. Igaza volt. Túl sok életet követelt a háború.
- Tudod Iruka - pillantott végül rá Kakashi mialatt elértek az ajtóhoz. - Úgy gondolom, nem fog ez rögtön simán menni. Fiatal Chouninok és Jouninok kerülnek hozzánk.
- Úgy hallottam, hogy a hetes csapat mellé megkaptad az egyik ilyen csoportot is.
- Igen, Yamato besegít nekem, így nem szükséges, hogy mindig a hetes csapaton legyen a szemem.
- Kíváncsi vagyok én ezekre a kiválasztottakra. Tudsz róluk valamit?
- Csak annyit, amennyit a Hokage elárult. Három csapatra való fafejű ninják.
- Na, igen, tele bizonyítási vággyal. Konoha kiválasztottai se mások – mondta egy ábrándos mosoly közben Iruka, majd mikor látta a kíváncsiságot Kakashi szemében folytatta. – Látom a neveken átsiklottál.  A legfiatalabb Kishi Maylo Hyuuga. Ő még csak 14 éves.
- Igen, azt hiszem róla már hallottam. Szóval egy Hyuuga?
- Igen. Vagyis nem. Jobban mondva ő is úgy tett szert a Byakuganra, ahogyan te a Sharinganodra - Kakashi érdeklődve tekintet Irukára, s miközben ő elgondolkozott a másik folytatta a névsort. - A következő egy ifjú hölgy. A neve Irana Aname és 19 éves. Azt mondják igen céltudatos, és nagyon jó a tűz alapú jutsukban. Végül pedig Tyson Won, 18 éves, de úgy gondolom ő róla már te is hallottál.
- Igen - bólintott Kakashi - a fiatal fiú, aki harcolt a Konoha elleni ostromban. Messzire eljutott a híre. Szóval őt is beválasztották. Remek... még egy fenegyerek.
- Igen – bólintott Iruka – lehet, hogy megzabolázhatatlanok, de az tény, hogy nagyon tehetségesek.
- Hogy kiben mennyi lehetőség van, az majd még elválik – veregette meg barátja vállát Kakashi, miközben áthaladtak a bejárati ajtón, ki a szabadba. A tűző napfény egy pillanatra megvakította őket, majd szemüket hunyorítva lassan hozzászoktak a vakító világossághoz.
- Mond, azt nem tudod, hogy kiket bíztak meg a többiek kíséretével? – kérdezte érdeklődve Iruka.
- Ma indult el Naruto és Neji csapata. Ők a víz és a szél országába mentek. Shikamaruék már tegnap elindultak, hogy időben visszaérkezzenek a föld és villám országából.
- Értem, szép kis találkozások lesznek - válaszolta Iruka, majd intet Kakasinak s azzal a két ninja útja elvállt.

Ez idő alatt a Szél országában, még az itteni éghajlathoz képest is ádáz időjárás tombolt. A süvítő szél belekapott a homokbuckákba, és az apró szemcséket magával ragadva, ádáz homokviharrá forrta ki magát. A konohai csapat, Neji vezetésével még épp időben szelte át a sivatagot. Útjuk egyből a Kazekage irodájába vezetett, ahol nem kellett sokat egyeztetniük. Gaara mindenre fel volt készülve, és azt is tudta, hogy mi a feladata. A hivatalos intézkedések után, már csak a két ninját kellett megtalálniuk, mely feladatra Lee lelkesen vállalkozott. Útja visszafelé vezetett a sivatagba, melyben a látási viszonyok egyenlők voltak a nullával. A fiatal ninja az orra hegyéig sem látott, és nem könnyítette meg a dolgát a köpenyével vívott harc sem, amely semmi pénzért sem akart a fején maradni. Az egyre hevesebben őrjöngő szélben Lee képtelen volt előrébb jutni akár egy centit is. Az erőlködés közepette egyensúlyát vesztve ereszkedett fél térdre és a következő, ami eljutott a tudatáig egy homályos alak körvonalai voltak.
- Nem vagy idevalósi, igaz?- nevetett az ismeretlen, mire Lee csak bólintott. Még mindig a széllel küzdött és próbálta a fején tartani a ruhadarabot.
- Nem éppen. Én Konohából jövök- mondta Lee, majd mikor sikerült feltápászkodnia, alaposan felmérte az idegent. A sápadt bőrt, és a mélyen üllő barna szempárt, rozsda vörös hosszú haj foglalta keretbe. Széles mosolya mögött látszott, hogy egy mindig vidám személyiség lapul, amely csak arra vár, hogy kitörjön. Kék kabátja tökéletes menedéket nyújtott az ehhez hasonló időkben.
- Akkor gondolom, a kiválasztottakért jöttél.
- Igen, és nem csak én. A csapattársaimmal együtt jöttem. Már a Kazekagéval is egyeztetünk, csak ez a hülye idő megnehezíti a keresést.
- Minden idegen így van ezzel. Gyere, visszakísérlek. Most már amúgy sem találnál meg senkit –mondta a srác, majd hirtelen kezet nyújtott Lee felé. – Jut eszembe, én Danny vagyok!
- Rock Lee, örülök a találkozásnak – válaszolta lelkesen Lee, majd kezet fogott újdonsült barátjával és együtt indultak vissza a városba. Az úton jóízű beszélgetésbe elegyedtek, és Lee nem tudta nem bevallani, hogy igen kellemes, poénos társaságra lelt. Újdonsült barátja elmondta neki, hogy mire is kell, figyeljen itt a sivatagban ilyen viharok alatt. A rövid beszélgetésből sokat megtudtak egymásról, és amikor kiderült, hogy mindketten taijutsu használók nagyot nőttek egymás szemében. Amint visszaértek a lakott negyedbe, a szélvihar elcsitult. A házak és a magas fal elnyelte a tombolást és a betérő szellő lágy cirógatása suhant csak végig az utcákon. Az utolsó lépéseket futva tették meg az iroda felé és sietve fékeztek le a Kazekage és a csapat másik két tagja előtt.
- Lee! Képzeld, sikerült mindent elintézni. Amint felvesszük a másik ninját is, mehetünk vissza Konohába! – mondta lelkesen Tenten, aki már mindennél jobban vágyott rá, hogy végre otthon lehessen, távol a homoktól és a széltől.
- Le kell, törjem a lelkesedésed, de ebben a viharban nem jutnánk messzire – szólt közbe a mögöttük várakozó sötét bőrű fiú. Borostyán szemeiben az unalom és még valami megfoghatatlan érzések kuszasága játszódott le. – Egy jó darabig még biztosan nem indulhatunk – folytatta, mitől Tenten lelkesedése egy pillanat alatt átcsapott drámai melankóliába.
- Ugyan, csak addig kell várni, hogy a látóhatár kivehető legyen, és könnyebb legyen a tájékozódás – felelte egy megnyugtató mosoly kíséretében Danny, melytől a már a sírját ásó lányba egy pillantás alatt visszatért az élet.
- Az remek, de még meg kell találnunk a másik ninját. – Lee összeráncolta a szemöldökét, miközben arra próbált rájönni, hogyan is találhatnák meg a legegyszerűbben az utolsó jelöltet. A kibontakozni látszó elmeszüleményeket Neji fojtotta vissza.
- Már nem is kell keresnünk – mondta a csapat vezetője, miközben Lee legújabb barátjára pillantott.
- Micsoda? - kérdezte egyszerre Tenten és Lee, majd Neji előre mutatott és tekintete alaposan végig mérte a fiút.
- Te vagy Namate Danny, igaz? Az, aki Nemeto Ash-el velünk jön Konohába. – Nézett rezzenéstelenül Neji, mitől Danny úgy érezte a hideg futkorászik a hátán, pedig ő aztán hozzászokott a hűvöshöz és a futkorászó szélhez is.
- Hát, mit tagadjam. Így van - vigyorgott széles mosollyal Danny, mialatt kezét a nyakához emelte és megvakarta a tarkóját. Lee egy pillanatra ledöbbent, nem igen értette, hogy új barátja miért nem osztotta meg vele ezt az információt.
A végre teljes létszámban összegyűlt csapat a Kazekage irodájából nyíló teraszon ütötte el az időt. Amíg a homokvihar tombolt, ők megpróbálták kicsit jobban megismerni egymást. Míg Neji csak a láthatárt kémlelte, addig Lee és Danny ismét kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Tenten pedig megpróbálta jobban kiismerni a másik rejtélyes fiút.
- Szóval te vagy a híres Nemeto klán ifjú shinobija. – Lépett közelebb a lány, majd a korlátnak támaszkodott. Tekintete a város utcáin sétálókat figyelte, majd amikor a fiú nem válaszolt feltekintet. Úgy érezte a sárga szemekben kíváncsiság vert tanyát, melytől Tenten-nek úgy tűnt még sem lehet annyira rideg a stílusa. - Régóta vagytok barátok Dannyvel, Ash?
- A klánunk szövetségben áll már nagyon rég óta - mondta komolyan s kissé rideg tömörséggel. - Nem tudom, hogy ez mennyire tartozik rád, de igen. Meglehetősen régóta.
A választ hallva Tenten elvigyorodott, és makacsul tekintet előre. Elbizonytalanodott és úgy érezte ezt a fiút soha sem fogja kiismerni.
A heves időjárás még jó pár órára feltartoztatta a csapatott, de a napnyugtával, mintha csak tovább fújták volna a szelet, lenyugodott a vihar. Csak néhány kósza fuvallat kapta fel a homokszemeket, melyek hosszú köröket írtak le mielőtt ismét visszatértek volna a sivatag porába.

Mindez idő alatt a térkép egy másik, eldugottabb szegletében Narutoék igyekeztek teljesíteni a feladatukat. Gond nélkül eljutottak a Víz országába és az utazásuk még kellemes is volt. Amint megérkeztek a ködben rejtőző faluba, a Mizukage azonnal fogadta őket. A megbeszélés és az egyeztetés jobban elhúzódott, mint tervezték, de a falu vezetője meglehetősen jó beszélgető partnernek bizonyult, aki mindig kiharcolta, hogy ővé legyen az utolsó szó. Mire végeztek már késő délutánra járt az idő. A háromfős csapat szétvált, és míg Sakuráék a leendő útitársukkal voltak elfoglalva, addig Naruto felfedező útra indult.
- Nahát, milyen hűvös van most itt. - pillantott körbe Sakura, mialatt kilépett a Mizukage irodájának épületéből. Egy ideig elgondolkodott, majd az új fiúra pillantott feszülten, mert az már egy ideje nézte. - Mit bámulsz? - kiáltott rá Sakura, mire az könnyedén válaszolt egy laza vállvonás kíséretében.
- Csak felmértem az aránytalan arcod. Túl nagy a homlokod – mondta alapos elemzés után, mire Sakura idegesen ropogtatta meg a kezeit és hirtelen lendülettel rontott a srácnak, ám a becsapódás végeláthatatlan következménye Sai jóvoltából elmaradt.
- Sakura nyugodj le. Nem lenne jó, ha azzal kezdenénk a „barátság projektet”, hogy péppé vertünk egy tagot.
- Ő inzultált engem Sai! Ez a tökmag! – kiáltotta Sakura, dühtől fénylő szemekkel.
- Tudomásom szerint, idősebb vagyok nálad, sőt- nézte hosszan a lányt a srác, majd megigazgatta a sapkáját s csak ezután lépett közelebb a visszatartott lányhoz. - Még magasabb is, így helyén valóbb nálad alkalmazni ezt a szót. De szinonimát is használhatok. Például alacsonynövésű, törpe és... - folytatta volna a felsorolást, de ekkor Sakura kitépte magát Sai karjaiból, megragadta a srác ingét és idegesen emelte a kezét, ütésre készen.
- Jut eszembe... Naruto hova tűnt?- kérdezte Sai, próbálva Sakura figyelmét elterelni.
- Mi? - pillantott fel Sakura és úgy tűnt egy pillanatra lehiggadt.
- Arra a nagyszájú szőkére gondoltok?- kérdezett vissza a barna hajú srác, aki próbálta kiszabadítani magát Sakura szorításából. - Pár perce futott el, az erdő felé ment.
- Nem igaz! Hülyékkel vagyok körülvéve! - kiáltott Sakura, majd elengedte a fiút és szikrákat szóró szemeit rászegezte. - Mi a neved?
- Yama Pucker, de hívjatok csak Puck-nak.
- Rendben Puck. Mutasd, meg nekünk merre van az erdő – mondta Sakura, és úgy tűnt sikerült lehűtenie izzó indulatait. Pucker némi tétovázás után belátta, hogy többre megy az együttműködéssel. Egy elfojtott káromkodás közben indult meg, hogy segítsen megtalálni nekik a társukat.
Az említett, bár már az erdő mélyén szelte a lombokat érezte az őt követő lány haragját, melytől a hideg futkosott a hátán. Maga előtt látta Sakura magasba emelkedő öklét amint az lecsapni készül.
- Ajjaj... Sakura dühös – vigyorgott Naruto, majd ismét felkapta a fejét. Hallotta azt a zajt, ami miatt az erdőbe vezette az útja, és érezte a gonosz chakrát, mely mögött ártó szándék bújt meg.
Nem messze Narutotól egy fiatal lány próbált menekülni a támadójától. A hajsza kiélezett volt, de a terep viszonyok a lányt segítették. Jól ismerte az erdőt és annak minden rejtett zugát, ám az ellensége is képzett ninja volt. Egy óvatlan lépés követően a lány elé került és a kezében megcsillantó kunai vészesen közel került az arcához. Minden erejét összeszedve sikerült kitérni a támadás elől és gyors ellentámadásba kezdett. Ujjai rákulcsolódtak a kunaira és tekintete ridegen fénylett a tiszta célpont előtt. Mielőtt még a ninja kitérhetett volna a közelgő veszély elől, a kés felszakította a bőrét és a vörösen fénylő vér a felszínre tőrt. Mozdulatlanná dermedve csuklott össze, és a kettejük súlya alatt összeroppanó faág letaszította mindkettejüket a tátongó mélységbe. A lány érezte, hogy a lábai alól elfogy a biztos pont, de már nem tudott miben megkapaszkodni. Szemeit lehunyva próbálta elképzelni a következő pillanatok lehetséges kimenetelét, de a földet érés elmaradt. Beletelt pár másodpercbe mire a lány ráeszmélt a helyzetére és az első, ami eljutott a tudatáig egy erős kéz szorítása volt, mely a derekára kulcsolódott. Miután látása kitisztult egy széles mosollyal találta szemben magát, akinek gazdája büszkén tekintet maga elé.
- Nagy szerencséd van, hogy éppen én jártam erre – mondta elégedetten Naruto, majd miután letette a lányt alaposan felmérte. Hosszú zöldes haja a szemeibe lógott, melyet a fiú nagyon érdekesnek talált.
- Köszönöm – mondta halkan a lány és arcára lassan zavart mosoly húzódott. – Én Ayana vagyok. – Nyújtotta a kezét, de mielőtt Naruto bemutatkozhatott volna, Sakura gyorsan közeledő ökle került a látóterébe.
- Van róla fogalmad, hogy mennyit kerestünk téged? – kérdezte idegesen Sakura, miközben fölényesen tekintet a földön fekvő fiúra.
- Ne haragudj Sakura-chan, de segítenem kellett azon a lányon. Megtámadták – mondta Naruto, miközben sajgó pontjait masszírozta.
- Ez jellemző rád, egy percre sem lehet magadra hagyni – mondta Sakura, majd figyelmét a lányra fordította.
- Valószínűleg nem tudatosan, de Naruto megtalálta a másik személyt, akit a Mizukage kiválasztott. – Sai alaposan végig mérte a lányt és a fényképet, melyet a város vezetője adott nekik. – Semmi kétség, ő lesz az – mondta, miközben Sakura mellé lépett.
- Akkor ő is velünk jön? Nagyszerű… - mondta egy halk sóhaj közben Pucker, majd a többiekhez fordult türelmetlenül. – Nem indulhatnánk?

Míg Narutoék befejezték kis kalandjukat a víz országában, addig Shikamaruék is végeztek a rájuk osztott feladat teljesítésével. Viszonylag gond nélkül keltek át a Föld és a Villám ország területén és útjuk immár hazafelé vezetett. A két fővel bővült kis csapat most szótlanul bandukolt, de a levegő így is pattanásig feszült az indulattól.
- Soha nem érkezzünk már meg? – A fáradt hang tulajdonosa unottan tekintet a távolba és kezeit maga elé tolva nyújtózkodott. Hosszú szőke haja finoman hullámzott a lágy szélben és kék szemei most a horizontot figyelték.
- Attól, hogy minden percben megkérdezed, nem leszünk előrébb – válaszolta a mögötte haladó fiú, és Maddie a hátában érezte annak szúrós tekintetét.
- Már nem vagyunk messze, de itt megpihenhetünk – felelte hátra pillantva Shikamaru. – Jó időben jöttünk és nem kell sietnünk.
- De jó! Végre nem kell rohanni. – Maddie lelkesedésével Choji is egyetértett, aki egyből le is telepedett egy fa árnyékába. - Már alig várom, hogy megérkezzünk Konohába.
- Ha nem lennél ennyire gyenge, már ott lehetnénk. – Scar rá se pillantott a lányra, csak elsétált mellette, majd zsebre tett kézzel folytatta az útjukat.
- Mi? Én nem is vagyok gyenge, ezt vond vissza! – kiáltott utána Maddie, de
a fiú még csak hátra se tekintet. Elengedte a füle mellett a lány megjegyzését és ugyan azzal az unott és kissé lenéző mozdulatokkal haladt előre. – Hogy lehet valaki ennyire kiállhatatlan, legalább akkor válaszolj, ha hozzád beszélnek! – kiáltott utána dühtől izzó szemekkel Maddie.
- Minek? Egész úton a te nyavalygásod hallgattuk. Mind jobban járunk, ha én hallgatok – felelte kimért hangnemben Scar, majd nem messze a csapattól leheveredett egy fa oldalába.
- Te… majd adok én neked – motyogta dühösen Maddie, majd felkapta az első kezébe akadó követ és már lendítette is a kezét, mire a többiek azonnal előtte teremtek.
- Fel ne robbants megint valamit! – kiáltotta idegesen Ino, mire Maddie csak halkan felsóhajtott.
- Bár meglepő… most mást terveztem – mondta csüggedten, majd félre hajította a kezében lévő követ.
- Talán még is csak jobb lenne mi előbb visszatérni Konohába. – Shikamaru csak a fejét vakarta, ahogy végig nézett a két fiatal ninján, akikről kizártnak tartotta, hogy valaha is tudnának együtt dolgozni.

Már estére járt az idő és a nap utolsó sugarai lassan olvadtak bele a hegyek és a dombok homályába. A hold halvány fénnyel derenget és körvonalai bizonytalanul vesztek bele a felhők fátyolába. Konoha falain belül az összegyűjtött ninják figyelmesen emelték szemeiket a Hokagére, aki alaposan felmérte a fiatalokat. Ahogy végig nézett rajtuk elfogta a bizonytalanság, hogy lehet- e ennyi különböző ember között szoros együttműködés. Hogy elég lehet-e a közös cél, és az együttesen átvészelt múlt a csapat munkához és, hogy a régi sérelmek vajon megbékélnek e valaha. Gondolataiból végül annak a ninjának a hangja rántotta ki, aki az ő nézetteit is alapjaiban döntötte meg. Végig nézve Narutón és a konohai ninjákon már tudta, hogy ezek lesznek a változás pillanatai és nem lesz olyan, hogy lehetetlen.