„Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném, ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném, ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív mely megszakad. Szeretném, ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném, ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül Szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam, hogy életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb...”

Ahogy az iskolai napok peregtek, ugyan olyan gyorsan váltották egymást az évszakok és az őszi idő is csak hamar fagyosabbra fordult. A reggeli órákban a hőmérő higanyszála ritkán érte el nullához közeli hőfokot. A fák elhullajtott aranybarna, száraz leveleit november elejére már nem csak a dér fehéren tükröződő csipkéje díszítette. A rövid őszt hamar felváltotta a gyorsan leereszkedő zimankós tél, mely az első havat is magával hozta. A kinti tájra vakító fehérség költözött, vastagon fedve a hótakaró alatt meglapuló élővilágot. A lomha szél által felkavart hópelyhek szelíd kergetőzése, mint a lassú keringő táncolta körbe a Roxfort birtokát. A robusztus tornyokat kristályosan csillogó jégcsapok díszítették melyek csúcsa a mélyben tátongó udvara nézett. A kellemes téli napon diákok végeláthatatlan sora gyülekezett az udvaron, hogy az év első kiruccanásán részt vehessenek. A roxmortsi szabadnapot mindenki lelkesen várta, kivéve talán csak azok, akiknek a lejárás még nem megengedett. Az iskolától való eltávozás lehetőségét persze a három jó barát sem hagyhatta ki, akik az kastély oldalában várakoztak. A távolba révedő türelmetlen szempárok indulásra készen toporogtak zsebük mélyén egy kis fecnivel, amin különböző varázslatos csínytevések eszköze és alkotóelemei szerepeltek. Amint a kiruccanásra vágyó diákok összegyűltek és az idő is elérkezettnek látszott a népes tömeg elindult a falu felfedezésére. Már látszottak a Roxmorts házainak kéményeiből felszálló füst és a fehérbe öltözött háztetők hullámzó áradata, amikor is a tekergőket egy hátulról lerohanó ölelés tartotta vissza. A lelkes üdvözlés után hamar szemük elé tárult a nem várt köszönés tulajdonosa.
- Sziasztok, fiúk, nem láttátok Anát? – kérdezte Nina nagy vidáman, miközben a Griffendél ház színeiben díszelgő sálat megigazította a nyaka körül. Bár nem volt ítéletidő, de a hűvös szél átfújt a kabát lenge részei alatt.
- Nem, miért kellett volna? – nézett húgára értetlenül James, majd megigazította a vállánál felgyűrődött dzsekit.
- Én tegnap beszéltem vele, ha minden igaz a Három seprű előtt kell találkoznunk. – Remus hangja zavartan csengett és tekintetét félre vonta, mint akinek fel sem tűnt barátai kíváncsi pillantása.
- Szóval miattad vártam rá feleslegesen!
- Vajon mit titkol még előlünk? – kérdezte kíváncsian tapogatózó hangon Sirius.
- Mielőtt még nagyon belemerültök, a képzelgésbe le szeretném szögezni, hogy csupán baráti beszélgetés lesz. Múltkor elégé megbántottam és most talán helyre hozhatom. És így lesz alkalmunk megbeszélni Mani eredményeit.
- Mani? – kérdezett vissza értetlenül a két testvér, ám meglepő módon Sirius tudta, hogy kiről van szó.
- Komolyan arról a szőrcsomóról akartok beszélni? Ennél unalmasabb egy randit el se tudok képzelni…
- Ez nem egy randi! – válaszolta Remus kissé ingerülten és a kelleténél talán hangosabban, mert az előttük hömpölygő tömeg pletykára éhesen fordult hátra.
- Oké, értem én. De remélem ő is így gondolja, vagy ha nem hát akár kezdheted is a magyarázkodást. – Mutatott Sirius előre, ahol a sok ember árnyékában egy izgatottan várakozó lány szemlélte a láthatárt. Amint tekintete kiszúrta a három tekergő közeledtét azonnal a magasba emelte kezeit és lelkes integetésbe kezdett.
- Kérlek, próbáld meg nem megbántani. – Lépett közelebb Nina, majd figyelmeztetően és némiképp bátorítóan megszorította a fiú vállát.
- Miből gondoljátok, hogy én direkt rosszul akarok vele bánni? – kérdezte feszülten Remus és türelmetlen szemeit barátaira emelte.
- Nem azt gondoljuk, hogy szánt szándékkal akarsz valakinek rosszat – kezdett a magyarázkodásba James -, én inkább úgy mondanám, hogy nincs elég tapasztalatod és önbizalmad!
- Mert tapasztalatod az neked is van?! – Korholta le fivérét ironikusan Nina, majd együttérzéstől csillogó szemeit a támadások kereszttűzébe került Remusra emelte. – Mindegy mit csinálsz, csak légy önmagad. Abból nem lehet baj.
- Pont az szeretnék lenni a legkevésbé.
- Na elég volt, menj, már mielőtt azt hiszi, hogy észre se vetted – mondta nevetve Sirius és noszogatásként még lökött is egyet barátján.
- Rendben, de ne felejtsétek el, hogy a nagykapuban találkozunk este. – Szólt még hátra barátainak Remus és szemeit célzóan az égboltra emelte, így nem vette észre James hadonászó mozdulatait melyekkel csöndre próbálta inteni.
- Kapuban? Este? Mit terveztek már megint? – kérdezte gyanakvóan Nina, mire testvére elgyötörten felsóhajtott és tekintetében megjelenő dühvel fordult Remushoz.
- Tessék, kellett ez nekünk? Most egész nap szekálni fog! – mondta frusztrált hangon James miközben húgára mutatott.
- Én is itt vagyok ám! – Kiáltott közbe Nina, majd lassú mozdulattal karba fonta a kezeit és bíráló tekintettel meredt testvérére. Nem szerette, ha nem vesznek róla tudomást és nem is az a fajta volt, akinek jelenlétét figyelmen kívül lehet hagyni.
- Szóval most rajtam a sor, hogy elhallgattassalak! – Lelkesült fel Sirius, mire értetlenül pislogó szempárok vetültek rá. – Most meg mi van?
- Semmi! – vágta rá gyorsan Nina és arcára sejtelmes mosoly húzódott. Valahogy hirtelenjében érdekelni kezdte mi járhat a fiú fejében és a számtalan felmerülő gondolattól kellemes érzés járta át. – Próbálkozz csak.
- Azt hiszem, én inkább megyek. – Szólt közbe Remus véget vetve az értelmetlen fecsegésnek és arcán elcsigázott mosollyal fordult el barátaitól. Alig tett meg pár lépést a ropogó hóban mikor egy vészjósló, sárgán rikító szempár mérte végig a kis társaságot. Arca gonosz mosolyra húzódót, míg tekintetében tiszta megvetés és gúny ült. A kobold apró lábaival nagyokat lépett és még mielőtt továbbment volna rosszallóan pillantott fel a tekergőkre.
- Most még nevettek… élvezzétek, ki ameddig lehet, már úgy sem tart sokáig. – A fenyegetően recsegő hang tulajdonosa nem sokáig időzött, hogy elmagyarázza, vagy legalább kifejtse balsejtelmes jóslatát. A hosszúra nyúló gőgös mosolyt amúgy sem tudták volna sokáig elviselni.
- Ez meg mit akart ezzel? – kérdezte értetlenül Sirius és kíváncsian pillantott a többiekre.
- Fogalmam sincs, de nem ijedek meg ettől. Majd, ha a szemembe tud nézni és úgy mondja, ezt akkor beszélhetünk! – kiáltotta James, szavait a koboldnak címezve. A hangos kiabálásra a lény ügyet sem vetett, ellenben az arra járók bőségesen megeresztettek egy pár rosszalló pillantást.
- Halkabban! – Szólt rá testvérére Nina és, hogy ténylegesen elhallgattassa egy jól irányzott mozdulattal oldalba bökte.
- Lehet, hogy összetévesztett valakivel. Ne foglalkozzatok vele – mondta Remus sürgető hangon és mivel türelme fogytán volt sietős léptekkel hagyta hátra barátait, hogy csatlakozzon a Három seprű előtt várakozó lányhoz.
- Szóval akkor hol kezdjük? – Fordult a társaság még jelen lévő két tagjához Sirius. – Te hova mész ezután Nina?
- Nem tudom, úgy volt, hogy Anával megnézzük a Szellemszállást, de úgy hiszem, ez elmarad…
- Nem voltál még a Szellemszállásnál? Akkor azt látnod kell, majd mi elkísérünk – mondta fellelkesülve Sirius és arcára egy széles vigyor húzódott miközben barátjára tekintet, akinek a nem tetszése kiült az ábrázatára. – Ne vágj ilyen képet, úgy is útba akartuk ejteni. – Érvelt végül komolyságot erőltetve magára.
- Jól van, nem bánom. Kezdjük a Szellemszállással. – Adta be végül a derekát James, majd oda se figyelve a többiekre indult el céltudatosan a lepukkant állapotban lévő épület felé. A tömegben és a vastag, friss hóban lassan haladtak. Tekintetük hosszan elidőzött az egyes kirakatok tartalmán vagy a táblákról visszaköszönő hívogató finomságok ejtették rabul egy másodperc erejéig a figyelmüket. Nina pillantása is elcsábult egy- egy jól feltüntetett reklám láttán, melyek elterelték a figyelmét zavaros gondolatairól, amelyek leginkább egy személy körül forogtak. Kényszerítette tekintetét, hogy az utca fényesen kidíszített üvegeire tapadjon, és ne bámulja mereven a mellette sétáló, vidám beszélgetésbe elegyedett fiút. Amint kiléptek a falak takarásából és elhagyták a házakból kiszivárgó meleg, fülledt levegőt, hirtelen csapott arcukba a tél fagyos lehelete. A csípős fuvallat, mint a hirtelen jött jeges zuhany áradt a fiatalok arcába, akik egy magabiztos mozdulattal húzták össze a kabátjuk nyakát és igyekeztek minél kevesebb bőrfelületet szabadon hagyni. Ameddig szemük ellátott mindent vastagon borított a hó és a romos épület alakja mely a távolból derengett, mint valami groteszk alkotás törte meg a vakító fehérség összefüggő halmazát. Minden egyes lépéssel közeledve érezhető volt a helynek a varázsa és habár a tekergők tudták a látszat alatt rejlő igazságot, a romház valódi titkát, ez mit sem vont le sejtelmes megjelenéséből. A leszakadt deszkák alatt és a tetőn tátongó lyukakon keresztül átfújó szél kísérteties hanggal lengte körbe a tákolmányt, míg az ablakpárkányon táncoló hópihék alakot öltve csábították a kíváncsi tekinteteket. Amint közelebb értek a rozoga épülethez lustán támaszkodtak meg az azt körülölelő kerítésen, mely hangos nyekergéssel fejezte ki nem tetszését a hirtelen ránehezedő súlytól.
- Nem tűnik éppen szellem járta háznak – mondta kissé csalódott hangon Nina, de amint kiejtette ezeket a szavakat egy hirtelen támadt szél hátborzongató süvítés mellett csapdosta a ház falának az ablakról lelógó kis ajtókat. A váratlanul kísértetiessé váló viskó, mintha csak meghallotta volna a sértő feltételezést és bizonyítékául természetfeletti mivoltára, túlvilági hangok szűrődtek ki a házból, amint a huzat dallamosan végig járta annak minden zegzugát. Nina egy pillanatra összerezzent a hangok és a feltámadt szél kavargó együttesére és ösztönösen közelebb lépett a két fiúhoz. – Mi volt ez?
- Csak a szél – válaszolta somolyogva Sirius és a magabiztos fény a szemeiben elég is lett volna, hogy meggyőzze Ninát, ha James nem borzolja tovább az idegeket.
- Beszél a szél! - mondta sejtelmes, mágikus hangon és, hogy teljes legyen az összkép még a kapucnit is a fejére húzta.
- Na és mit mond? – kérdezte egy visszafolyatott nevetéssel küszködve Nina, mert bátyja látványa minden volt csak nem ijesztő.
- Mit tudom én, nem értek szélül – válaszolta James és hangja úgy hatott, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne. A nem várt válasz villámcsapásként űzte el az iménti fagyos hangulatot és a jóízű nevetés kacaja lengte be a tájat.
- Sokat agyalhattál ezen a válaszon – mondta elismerő vigyor közben Sirius, majd a kerítésen fellelhető hóból laza golyót formált és barátja nyakába zúdította. James megpróbált kitérni a dermesztő találkozás elől, de miután az célba ért, gyors mozdulattal kotorta ki a maradék havat a kabátjából, majd a legjobb védekezés a támadás elvén ő is belemarkolt a frissen ropogó hóba és pár másodpercnyi nyomogatás után az összeálló labdát barátja irányába hajította. Több se kellett hozzá és az első hólabdákat számtalan másik kísérte és a játékból Nina sem maradhatott ki. Mindannyian eltávolodtak egymástól, hogy a röpke időt kihasználva új muníciót gyártsanak még a másik előtt és azt a kevéske előnyt kihasználva lendüljenek támadásba. A fagyos lövedékekből mindenkinek jutott bőven és pár perc alatt lettek csurom vizesek.
- Ennyi tehetségtelent, még félig száraz vagyok! – kiáltotta nevetve James és a baráti heccelődést díjazva a két ellenfél sokatmondóan összenézet.
- Ha engem kérdezel inkább már félig vizes vagy! – javította ki barátját némi csipkelődéssel Sirius, majd Ninával az oldalán egy nagy marok összegömbölygetett hólabdával lendült ellentámadásba. James csak felnevetett a pesszimista megszólaláson, majd látva a közelgő veszélyt arcáról eltűnt a mosoly és próbált minél távolabb kerülni az egyre csak közeledő hó bombáktól.
- Én nem adom meg magam! – kiáltotta lelkesen, majd kikerülve egy becsapódó hógolyót indult el a gyengébbik láncszem felé. Nina a kezében lévő összes havat testvérére zúdította, aki minden igyekezete ellenére sem tudta egészen kikerülni a támadást. Amint elhaladt húga mellett Sirius alakja futott be a képbe, de még mielőtt sortűz alá vehette volna barátját a simára taposott csúszós talajon mindketten hanyatt vágódtak. A látványosra sikeredett esés láttán Nina hangosan felnevetett miközben közelebb lépett a két fiúhoz.
- Na most már mindkettőtök teljesen vizes!
- Nem ér kinevetni a földön fekvőt! – mondta vigyorogva Sirius, majd mikor feltolta magát a hóban cselszövő tekintettel pillantott a lányra.
- Jaj ne… - ismerte fel Nina a magáért beszélő nézést, de még mielőtt biztonságos távolságba kerülhetett volna, Sirius megragadta a lány kezeit és lerántotta a földre. A puha hótakaró felfogta az esést, de Nina úgy vélte, ha száraz, kemény talaj lenne a talpa és most már a keze alatt se érezte volna meg a földet érést. Sirius erősen tartotta az utolsó pillanatig így az egyetlen kellemetlen érzés a hó fagyos érintése volt, de az is hamar elfelejtődött mikor tekintete találkozott a fiúéval. Zavartan fordította félre a pillantását és hálát adott az égnek, hogy az iménti játék hevében arca kipirult és ennél vörösebb már nem is lehetne. Egy hosszú másodperc erejéig megszűnt számára a külvilág és próbálta elűzni azt a különös érzést, mely még így bőrig ázva a hideg szélben is melegséggel árasztotta el. Az elmélázott gondolkodásból bátyja hangja térítette észhez, majd a karjaira nehezedő szorítás és egy rántás mely végre a talpára állította, kiemelve ezzel a hideg hóból.
- Jobb lesz, ha megyünk. Még a végén meg fagysz itt és hallgathatom anyáéktól, hogy miért nem figyeltem rád – mondta James sürgetően, miközben megigazította magán a kabátot. – Csak én érzem, vagy tényleg hidegebb lett?
- Nem csak te érzed, de nem hiszem, hogy az időjárás változott volna – felelte vigyorogva Sirius, majd egy kis ügyetlenkedés révén levarázsolta magáról a sálát és Nina nyaka köré terítette.
- Köszönöm. – Nina hangja megremegett, amint kiejtette azt az egyszerű szót, és nem tudta eldönteni, hogy a dermesztő hidegnek, vagy valami másnak köszönheti-e. A szokványos, Griffendél ház színeiben díszelgő sál nem volt annyira vizes, mint a sajátja és még érezni lehetett rajta a fiú testnek melegét és illatát, mely végleg elnyomta és a mélyre taszította a tudatát.

A roxmortsi kirándulás a szokásos kerékvágásban folyt. A délután végére és az este közeledtére a diákok többsége már felszállingózott az iskola melegen befűtött szobáiba és az ablakból nézték a szállingózó hóesést. A kiruccanás sokakat kifárasztott és ilyenkor mi más esne jobban, mint a kandallóban lobogó tűz álmosító lángjait szemlélve hosszan nyújtózni egy kanapén. A három jó barát is szívesebben töltötte volna az estét a kellemes melegben, egy puha ágyon szenderegve, mint kint a zord hidegben. Azonban a teli hold nem váratott magára és amint az égbolt színei lassan árnyalatot cseréltek az első csillagok is megjelentek a még halovány fellegekben. Remus már a kastély oldalában várakozott egy jól takart mélyedésben és türelmetlen tekintete a távolba révedt miközben minden neszre és zajra felfigyelt. Az idegei pattanásig feszültek, ahogy érezte a holdtölte közeledtét, de mielőtt a görcsös rosszullét rátelepült volna barátai alakja jelent meg előtte.
- Na mesélj, milyen volt a randi? – kérdezte egyből Sirius, ügyet sem vetve Remus elgyötört ábrázatára.
- Az nem randi volt! – válaszolta kikelve magából, majd egy mély levegő vétel után felsóhajtott. – Nem beszélhetnénk meg ez inkább holnap?
- De, végül is ráér. Úgyis kifaggatunk! – mondta vigyorogva James, miközben barátian hátba veregette az egyre rosszabb bőrben lévő fiút.
- Az őrültébe kergettek! – felelte megenyhült vonásokkal és halvány mosoly közben.